A Hair Doctor Clinic a médiában is nagy elismerést kapott. Kis ízelítő a legfrissebb hajbeültetésről, szóló cikkeinkről. Korda György a hajbeültetése Szegeden történt a közelmúltban és ez nagy publicitást kapott. Balázs Klára, a Nagy Duett zsűri tagja is nagy odaadással figyelte Korda György hajbeültetésének folyamatát.
Szegeden műtötték meg Korda Györgyöt.
Egy szegedi hajbeültetés klinikára feküdt be Korda György, hogy egy tízórás beavatkozással feldúsítsa hajkoronáját.
Az énekes a közelmúltban tíz kilót fogyott, a fiatalodás jegyében pedig eldöntötte, visszaszerzi régi ékességét, a dús haját. Az elhatározás önmagában kevés lenne, így egy klinika segítségét kérte, ahol egy tízórás beavatkozás során ültettek át néhány ezer hajszálat.
Az énekes kérése volt, hogy maradjon meg a jellegzetes magas homloka, így az orvosok nem csináltak belőle hajasbabát, a tarkóból kivett hajhagymákat a művész szerint problémás, ritkásabb területekre ültették be.
Hamarosan dús hajkoronával állhat a nyilvánosság elé Korda György, aki 72 évesen bevállalt egy újabb hajbeültetést.
A táncdalénekes harminc évvel ezelőtt a hazai sztárok közül elsőként vállalta az esztétikai beavatkozást, most azonban újra eljött a pillanat, amikor úgy érezte, szüksége van egy kis szépítésre. Gyuri bácsit egy szegedi klinikán operálták meg, tíz órán át feküdt a műtőasztalon, ahol a tarkójából kiszedett hajhagymákat ültették át a fejtetőre.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a férfiak nagy részét a kopaszodás, a hajhullás kezelése izgatja leginkább a jövőjével kapcsolatosan. Uraim, van megoldás: a hajbeültetés és hajátültetetés!
Hamarosan dús hajkoronával állhat a nyilvánosság elé Korda György, aki 72 évesen bevállalt egy újabb hajbeültetést.
A táncdalénekes harminc évvel ezelőtt a hazai sztárok közül elsőként vállalta az esztétikai beavatkozást, most azonban újra eljött a pillanat, amikor úgy érezte, szüksége van egy kis szépítésre. Gyuri bácsit egy szegedi klinikán operálták meg, tíz órán át feküdt a műtőasztalon, ahol a tarkójából kiszedett hajhagymákat ültették át a fejtetőre..........
"Minket nem lehet leírni" - Korda György hason fekve tűrte
Korda György most maga mesélte el hajbeültetésének történetét a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának felvételén, ahol kiderült, hogy az esztétikai megújulás mellett a beavatkozásnak üzenete is van. A 72 éves énekes ugyanis azt akarta bizonyítani, hogy őket nem lehet leírni.
Korda Györgyön két hete végezték el a több mint 10 órás beavatkozást, melynek lényege, hogy a tarkónál lévő részekről, ahol sűrű a haj, kiszedik a hajhagymákat, amelyeket a kopasz részre ültetnek be. Korda azt mondja, most már jobban érzi magát, de az első héten még voltak fájdalmai.
Tíz órás hajbeültető műtéten esett át Korda György. A beavatkozás nagyon megviselte az énekest, aki az egyik napilapnak elmondta, Klárika tévés elfoglaltságai miatt egyedül kell szenvednie.
Gyuri után Klárika is bevállalna egy hajbeültetést?
Korda György visszasírta fiatalkori hajkoronáját, ezért még attól sem riadt vissza, hogy szépészeti műtétnek vesse alá magát. Felesége, Balázs Klári behúzta „macskakörmeit” és babasamponnal mosta szeretett férje frizuráját. A különleges gondoskodásnak szerencsére meglett az eredménye, a siker után most Klárika szánná el magát hajdúsításra – férje szerint azonban ez teljesen felesleges, inkább orrszőrbeültetésre küldené nejét.
Egy harminc évvel ezelőtti hajbeültetést kellett megismételni Korda Györgynél. Az énekes a Borsnak elárulta, a tíz órás, forradalmian új beavatkozás az elején inkább fárasztó volt, mintsem fájdalmas. Egészen addig, míg el nem múlt az érzéstelenítő hatása. Gyuri bácsi még mindig szenved, és bár Klária a műtét során mellette állt, a lábadozás idején, A Nagy Duett elfoglaltságai miatt nem lehet mindig mellette. Az énekesnő a Borsnak elárulta: párja most olyan, mint egy bújós kisgyerek.…
Korda György visszasírta fiatalkori hajkoronáját, ezért még attól sem riadt vissza, hogy szépészeti műtétnek vesse alá magát. Felesége, Balázs Klári behúzta „macskakörmeit" és babasamponnal mosta szeretett férje frizuráját. A különleges gondoskodásnak szerencsére meglett az eredménye, a siker után most Klárika szánná el magát hajdúsításra – férje szerint azonban ez teljesen felesleges, inkább orrszőrbeültetésre küldené nejét
Hamarosan dús hajkoronával állhat a nyilvánosság elé Korda György, aki 72 évesen bevállalt egy újabb hajbeültetést.
A táncdalénekes harminc évvel ezelőtt a hazai sztárok közül elsőként vállalta az esztétikai beavatkozást, most azonban újra eljött a pillanat, amikor úgy érezte, szüksége van egy kis szépítésre. Gyuri bácsit egy szegedi hajbeültetés magán klinikán operálták meg, tíz órán át feküdt a műtőasztalon, ahol a tarkójából kiszedett hajhagymákat ültették át a fejtetőre.
Korda György hiúsága teljesen felőrölte Klárika idegeit
Ki gondolná, hogy a népszerű táncdalénekes hiúsága végett több plasztikai műtéten is átesett. Korda György orrműtétje után a hajbeültetés kellemetlenségeit is elviselte.
Mindez évekkel ezelőtt történt, ám családján és szűk baráti körén kívül senki nem vette észre a változást. A pókercsászár a Napi Ásznak elmesélte a szépészeti műtétek okát és azt is bevallotta, hogy ma már nem feküdne fel a műtőasztalra: - 35 éve az orrsövényferdülésemmel látogattam el az orvoshoz
Jó kis műsor ez a Frizbi, tökéletes tükörképét adja a magyar állapotoknak. A tegnap esti Hajdú-showból ugyan ezúttal hiányzott a szenzáció, de megtudtuk, hogy Tilla Cannesban is talált magának rajongókat, s hogy Korda hajbeültetés közben amcsi filmet nézett és Orbán Viktornak csak ulti közben lehet beszólni.
Egy év után Orbán valamiért úgy döntött, részt vesz a Frizbiben. Bulvárosodik. Megmutatja "emberarcát". Megmutatta, beszélgetett jó húsz percet Hajdúval, olyan lett, amilyen. Nem is ez a lényeg. Nehéz értékelni ugyanis azt az interjút, amiben olyan kérdés hangzik el: "Jó volt Európa első emberének lenni?" Nem, Peti! Kifejezetten rossz volt! De arra Orbán stábjában senki sem gondolt, hogy mégis, milyen kontextusban szerepel majd ez az exkluzív interjú? (Egyébként milyen lehet még egy interjú, ha nem exkluzív?) Vajon mennyire passzol Orbán húsz éve felépített imidzséhez, hogy Korda Gyuri beszél közvetlenül előtte a tíz órás hajbeültetéséről?
Gyuri után Klárika is bevállalna egy hajbeültetést?
Korda György két héttel ezelőtt esett át egy hajbeültetésen. A majdnem tíz órás beavatkozás eredményeként pedig hamarosan teljesülhet az álma, majdnem olyannak láthatja a haját, mint régen. Az énekes elmondása szerint azért vállalkozott rá, mert egyrészt bolond, másrészt hiú.
Korda György a TV2 Aktív című adásában mutatta meg hajbeültetése óta először új „sörényét”. Az énekes és a felesége is elégedett a ma még nem túl látványos eredménnyel.
Hair Doctor Clinic 6724 Szeged Kálvária tér 16. Tel: 06/70 392 5194 www.hairdoctor.hu email:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it